Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Tovább lassul az infláció Németországban

2023. június 1., 09:43

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint.

A hivatal előzetes számításai alapján a fogyasztói árak 6,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest májusban. Áprilisban még 7,2 százalék, márciusban 7,4 százalék, februárban és januárban 8,7 százalék volt az infláció Németországban.

A Handelsblatt című német üzleti lap a Destatis jelentéséről kiemelte, hogy a drágulás az elemzői várakozásokat jóval meghaladó mértékben lassult. Az elemzői konszenzus alapján 0,4 százalékponttal magasabb, 6,5 százalékos inflációra lehetett számítani.

Az egy hónappal korábbihoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Németországban az előzetes adat szerint. Az idén eddig rendre emelkedést mértek, áprilisban 0,4 százalékkal, márciusban és februárban 0,8 százalékkal, januárban 1 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz viszonyítva.

Az élelmiszerek ára ugyan májusban is messze átlagon felüli mértékben, 14,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az inflációt felfelé hajtó másik fő tényező, az energia árának 2,6 százalékos növekedése viszont elmarad az átlagtól. Ebben szerepe van a bázishatásnak is, hiszen az energia ára egy évvel korábban, az Ukrajna elleni orosz támadás megindulása utáni időszakban meredeken emelkedett. Ugyanakkor a szövetségi kormány támogatási programjai is hozzájárulnak az energiaárak mérséklődő ütemű növekedéshez - fejtette ki jelentésében a statisztikai hivatal, hozzátéve, hogy a részletes számításokon alapuló végleges inflációs adatokat júniusban közlik.

Németországban az infláció tavaly éves átlagban 7,9 százalék volt, ami történelmi rekord, és több mint a duplája az egy évvel korábbi 3,1 százaléknak. A szövetségi kormány egy sor lépést tett az Ukrajna elleni orosz háború nyomán felgyorsult általános drágulás okozta terhek enyhítésére, egyebek mellett csökkentette a földgáz áfáját, és bevezette a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozását jelentő úgynevezett árfék rendszert. A támogatási programok összeértéke eléri a 300 milliárd eurót.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat