Újabb országos ellenőrzéssorozatot indított a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
2026. április 28., 08:50
A nyári kiemelt turisztikai időszakra országos ellenőrzéssorozatot indított a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében a hatóság.
A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
A hatósági fellépés fókuszában az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások megtartása és a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése áll. A kormányhivatalok vizsgálják többek között a mérlegek hitelességét, az árfeltüntetést, az elektronikus és készpénzes fizetési lehetőség biztosítását, valamint a repoharak visszaváltási lehetőségéről szóló megfelelő tájékoztatást is.
Mint ismertették, a nyári ellenőrzésekben a vendéglátóhelyek élelmiszer-biztonsági és higiéniai vizsgálata is központi szerepet kap, különös tekintettel a Balaton térségére, ahol a megnövekedett forgalom fokozott kockázatokat jelent.
Az ellenőrzések kiterjednek a fesztiválokra, strandokra, fagylaltozókra, valamint más turisztikailag frekventált helyszínekre. A vizsgálatok során a szakemberek átfogóan értékelik egyebek mellett az általános higiénés állapotokat, az alapanyagok megfelelő tárolását, nyomonkövethetőségét és felhasználását, továbbá a személyi higiénia betartását. Külön figyelem irányul az ideiglenes árusítóhelyek műszaki és higiéniai feltételeire, valamint az élelmiszerek összetételének megfelelőségére, beleértve a helyettesítő termékek és színezékek alkalmazását is. Az allergén tájékoztatás ellenőrzése szintén kiemelt szempont.












