Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Visszaélések miatt visszavont egy pályázatot a Miniszterelnökség

2018. január 2., 09:02

Visszaélések miatt visszavonta a Miniszterelnökség "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című pályázati felhívását december végén.

Pályázati kifizetések még nem voltak, mivel a visszaélésekre még az elbírálási folyamat elején derült fény.  A Miniszterelnökség közleménye szerint a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett pályázatnál számos esetben merült fel "mesterséges körülmény megteremtésének" gyanúja. A megyei kormányhivataloktól kapott információk alapján több pályázó - bizonyos csoportok kiszolgáltatottságát kihasználva - tömegével igényelt a pályázathoz szükséges regisztrációs számot, majd nyújtott be szinte azonos tartalmú kérelmeket.

A jelenlegi feldolgozottság alapján a beérkezett kérelmek több mint fele jogosulatlan a 40 ezer eurónak megfelelő támogatásra - közölte a Miniszterelnökség. Az előzetes vizsgálat azért indult, mert a pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett, közel 140 milliárd forint forrásigénnyel.

A vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálására, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítására 2016. augusztus 25-én jelent meg a csaknem 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás. Az ügy felderítése érdekében a rendőrség nyomozást indított, de a Miniszterelnökség vizsgálja annak lehetőségét, hogy a tisztességesen pályázó mikrovállalkozások miként juthatnának hozzá a fejlesztési forrásokhoz - olvasható a a tárca közleményében.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat