Híreink
Idén is meghirdette agrárinnovációs inkubációs programját az agrárkamara - Augusztus 7-e a jelentkezési határidő - 2022.06.28.
Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a NAK TechLab elnevezésű agrárinnovációs inkubációs programra. A kezdeményezés célja, hogy célja, hogy elősegítse a startupok és a kkv-k, valamint a nagyvállalatok közötti együttműködést.
Többet kell fizetni júliustól a mezőgazdasági idénymunkások után - 2022.06.28.
Változik a munkáltató által fizetendő napi közteher mértéke a mezőgazdasági idénymunkáknál.
Versenyhetet tartott Párizsban az OECD - 2022.06.28.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakemberei is részt vettek az OECD Versenybizottságának nyári párizsi ülésszakán. Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke a Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ eredményeiről számolt be a szervezetnek.
Madárinfluenza: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében feloldotta a védőkörzeteket a Nébih - 2022.06.27.
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, a Nébih szerint ez nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet.
Betöltetlen hazai álláshelyek: bérversenyre kényszerülnek a vállalatok - 2022.06.27.
A teljes foglalkoztatottsághoz közeli helyzetben egyre több betöltetlen álláshely bérversenyre kényszeríti a vállalatokat, ami tovább táplálja az inflációt - figyelmeztetnek a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A munkavállalók 60 százaléka kapott béremelést az idén - 2022.06.27.
A magyar munkavállalók csaknem 60 százaléka kapott átlagosan 12,7 százalékos béremelést idén, 39 százalék fizetése azonban a 9,5 százalékos infláció ellenére sem nőtt, és a munkavállalók 47 százaléka elégedetlen jelenlegi munkahelyével.
Baromfiágazati állatjóléti források: megjelent a kincstár újabb közleménye a kifizetési kérelemről és a csekély összegű támogatásról - 2022.06.27.
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a 2022/2023-as támogatási évre vonatkozó baromfiágazati állatjóléti támogatások kifizetési kérelmének benyújtásáról, illetve a csekély összegű támogatás igénybevételéről.
Dráguló agrárberuházások - Mi lesz a támogatási pályázatok sorsa? - 2022.06.24.
Több célra lehet felhasználni az EU-s támogatásokat, mint az előző ciklusban és összességében jóval nagyobb összeg áll rendelkezésre. A tavaly benyújtott beruházási pályázatok megvalósítása azonban mostanra akár jóval több mint 10 százalékkal is drágult. A kérdés ezért az, hogy a növekvő árak mellett a gazdák bele mernek-e vágni a fejlesztésekbe, ki tudják-e fizetni a szükséges önrészt. Az infláció ellen azonban lehet küzdeni tervezéssel és a kivitelezők versenyeztetéssel.
Meghaladta a félmillió forintot a bruttó átlagbér áprilisban - 2022.06.24.
Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 507 500 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 518 500 forint volt. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 349 700 forintot ért el, kedvezmények nélkül 337 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Korrupciógyanú miatt lemondott a román agrárminiszter - 2022.06.24.
A közösségi oldalán közölt bejegyzésében bejelentette lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.