Híreink
Előírnák, hogy csak újrahasznosítható műanyagot tartalmazzon a csomagolás - 2018.01.17.
Minden műanyag-csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie 2030-ra az Európai Unióban az Európai Bizottság stratégiája szerint. Az unióban körülbelül 25 millió tonna műanyag keletkezik, amelynek most csak 30 százalékát hasznosítják újra.
Novemberi agrárárak: drágult a vágóbaromfi és a tojás is - 2018.01.16.
Összesen 7,7 százalékkal haladták meg 2017 novemberében a mezőgazdasági termelői árak a 2016 azonos időszakit a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez a növényi termékek árának 8,6, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,4 százalékos növekedéséből tevődött össze. A vágóbaromfi ára 4,6 százalékkal, a tojásé 26 százalékkal nőtt.
Májusban derülhet ki, mennyi pénzt kaphatunk Brüsszeltől - 2018.01.16.
Várhatóan májusban döntenek majd az európai uniós állam és kormányfők az EU 2020 utáni költségvetéséről és a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordítható források összegéről. A kormány a jelenlegi magyar támogatottsági arány megtartását tűzte célul.
Karbantartás miatt korlátozottan lesz elérhető a BTT honlapja - 2018.01.15.
Január 17-18-án karbantartási munkálatok miatt korlátozottan lesz elérhető a Baromfi Termék Tanács honlapja.
Növelte Brüsszel az agrártermékek promóciós támogatását - 2018.01.15.
Mintegy 170 millió euróra növelte idén az Európai Bizottság (EB) az európai mezőgazdasági termékek népszerűsítésére fordítható támogatást. Az összeg legnagyobb része az uniós termékek promóciójára szolgál nem uniós országokban, de hangsúlyt fektetnek a fogyasztók minőséggel kapcsolatos tájékoztatására is.
Kiterjesztik a határon túli falugazdász hálózatot - 2018.01.15.
Kiterjesztené a kormány a határon túli falugazdász hálózatot. Az idén erre 520 millió forintot különítettek el.
Szervesanyag-kezelő központot épít a Master Good csoport - 2018.01.12.
Évente mintegy 60 ezer tonna baromfitrágyát dolgoz majd fel az a szervesanyag-kezelő központ, amelyet a baromfitenyésztéssel foglalkozó Baromfi-Coop Kft. valósít meg 2,52 milliárd forint értékben - jelentette be Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdonosa, a társaság ügyvezető igazgatója a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán.
Nőtt a mezőgazdaság kibocsátása - 2018.01.12.
A magyar mezőgazdaság Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A kibocsátás az elmúlt nyolc a másfélszeresére nőtt és több mint 70 ezer munkahely jött létre.
Nem kell megújítani az állatjóléti felelősök bizonyítványait - 2018.01.11.
Nem öt évig, hanem visszavonásig érvényesek az állatjóléti felelősök képzési bizonyítványai. Így az eddig megszerzett bizonyítványokat nem kell ötévente megújítani.
Növelni kell a tagállami befizetéseket Nagy-Britannia kilépése miatt - 2018.01.11.
Nagy-Britannia távozásával 12-14 milliárd euró éves bevétel esik ki az Európai Unió költségvetéséből, ezért az együttes tagországi bruttó nemzeti jövedelem (GNI) jelenlegi nagyjából 1 százalékos hozzájárulását a jövőben legalább 1,1 vagy 1,2 százalékra kell emelni - jelentette ki Günther Oettinger uniós költségvetési biztos a 2020 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetés bizottsági megbeszélés után.