Híreink
22 ezernél is többen tanulnak az agrárszakképzésben - 2017.06.09.
Több mint 22 ezer diák tanul a magyar agrárszakképző rendszerben 48 iskolájában. Óriási a kereslet a húsfeldolgozó, az állatgondozó és az állattenyésztő, illetve a mezőgazdasági gépkezelő és -szerelő szakképzettségű munkavállalók iránt.
Madárinfluenza: be kell tartani a járványvédelmi alapkövetelményeket - 2017.06.08.
Továbbra is be kell tartani a járványvédelmi előírásokat a madárinfluenza elleni védekezés miatt – hangsúlyozza a Baromfi Termék Tanács (BTT). Az országos főállatorvos a közelmúltban feloldotta a baromfik zárt tartására vonatkozó rendelkezést, de az alapvető járványvédelmi követelményeknek továbbra is eleget kell tenni.
Az előzetes adatoknál is jobban nőtt az első negyedéves GDP - 2017.06.08.
A bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi alacsony szintről. Ez még nagyobb növekedés, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt.
Bemutatják a nemzeti parki védjeggyel ellátott termékeket - 2017.06.08.
Körúton mutatják be a Nemzeti Parki Termék Védjegyet az ország 10 nemzeti parkjában. Magyarországon 158 gazda 600 termékének van Nemzeti Parki Termék Védjegye, amelyet pályázaton lehet elnyerni.
Nőnek a fogyasztói árak az OECD-tagországokban - 2017.06.07.
Gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban áprilisban. Az OECD 35 tagországában átlagosan 2,4 százalékos volt az éves infláció, 0,1 százalékponttal emelkedett a márciusban mért 2,3 százalékhoz képest - derült ki az OECD honlapján kedden közzétett adatokból.
Lassuló kereskedelmi forgalom a fontos román piacon - 2017.06.07.
Lassult áprilisban a kiskereskedelmi forgalom növekedése Romániában. Míg márciusban a volumen 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly márciusi szintet, áprilisban 4,6 százalékkal bővült a forgalom az egy évvel korábbihoz képest.
Agrártámogatások: informatikai fejlesztések a kincstárnál - 2017.06.06.
Az informatikai fejlesztések beváltották a reményeket, az ügyfélbarát informatikai felület is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egységesen és egyenletesen tudták beadni a gazdálkodók a kérelmeket - hangsúlyozta Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke az M1 aktuális csatornán.
A Közös Agrárpolitika jövőjéről is tárgyaltak a V4-ek agrárminiszterei - 2017.06.06.
A kelet-közép-európai régió számára fontos kérdéseket vitattak meg a V4-ek agárminiszterei a napokban Varsóban, így például a közös agrárpolitika (kap) 2020 utáni jövőjéről, a tisztességtelen kereskedelmi magatartások visszaszorításáról, az EU kutatási és fejlesztési programjában való közös részvételről, illetve a földjogi szabályozásról tárgyaltak, kiegészülve Szlovénia, Románia és Horvátország tárcavezetőivel.
III. Országos Tojás Sokadalom - Kultúra, szórakozás, kikapcsolódás - 2017.06.02.
Június 9-11-én rendezi meg ismét az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a III. Országos Tojás Sokadalmat Kecskemét főterén.
Díszvendég Magyarország a lengyel vásáron - Terítéken a Közös Agrárpolitika - 2017.06.02.
Magyarország a díszvendége a Varsó melletti Nadarzynban megnyílt, Warsaw Food Expo 2017 elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari vásárnak. A kiállítás időpontjában a visegrádi csoport (V4), valamint Bulgária, Románia és Szlovénia földművelésügyi miniszterei is találkoznak.