Híreink
Elhunyt Dimény Imre volt agrárminiszter - 2017.03.17.
Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre agrármérnök, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. A Széchenyi-díjas tudós 1967 és 1975 között földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter volt.
Szigorítanák az EU-ban az élelmiszerek ellenőrzését - 2017.03.16.
Az élelmiszerek ellenőrzésének átfogó, uniós rendszerének szigorítását lehetővé tevő új szabályozást szavaztak meg az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésünk. A közelmúlt hamisítási botrányai arra mutattak rá, hogy a hatóságoknak hatékonyabb eszközökkel kell tudniuk ellenőrizni az élelmiszerlánc összes tagját.
2012 óta 8 milliárd euró felett a magyar agrárexport - 2017.03.16.
A magyar gazdaság növekedésének húzóereje volt a mezőgazdaság 2016-ban. Az agrárexport 2012 óta meghaladja a 8 milliárd.
Januárban csökkentek a vágóbaromfi termelői árai - 2017.03.14.
2,6 százalékkal csökkentek idén januárban a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 8,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 9,6 százalékos növekedéséből tevődik össze. A baromfiárak 2,1 százalékkal csökkentek.
Öt év alatt 10 milliárd forintnyi adóelkerülést tárt fel a Nébih - 2017.03.14.
Létrejötte óta, öt év alatt mintegy 10 milliárd forint áfa- és egyéb adóelkerülést akadályozott meg, laborhálózatában pedig több mint 12 millió vizsgálatot végzett el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A búzának és az árpának kevésbé, a repcének jobban ártott a hideg - 2017.03.13.
Az őszi búzát, őszi árpát és a tritikálét a vártnál kisebb mértékű, az őszi káposztarepcét azonban jelentős fagykár érte Békés megyében.
Tovább nőtt a nemzetgazdasági export - 2017.03.13.
Januárban az export euróban számított értéke 14,3, az importé 15,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 658 millió euró volt, 42,0 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Új alapokra helyezik az agrárintegrációs szabályozást - 2017.03.10.
Új alapokra kívánják helyezni a termékpálya szintű magyarországi agrárintegrációt. A javaslatcsomagot az ősszel vitathatja meg az Országgyűlés.
Március 20-ig lehet érvényesíteni az őstermelői igazolványokat - 2017.03.10.
Még tíz napig, március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat az őstermelők annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és őstermelői értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák. A március 1-jei adatok szerint 7700 őstermelőként biztosított nem érvényesítette még igazolványát, amelyet január 1. napjáig visszamenőleges hatállyal tehet meg, ha betétlapját március 20-ig kiváltja.
2020 után is szükség van az erős KAP-ra - 2017.03.09.
Az Európai Uniónak 2020 után is megfelelő költségvetésű, erős Közös Agrárpolitikára (KAP) van szüksége – jelentette ki Brüsszelben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Ennek érdekében szerinte szoros tagállami összefogásra lesz szükség.