Híreink
Támogatási előlegek: megkezdte az idei kifizetéseket az MVH - 2016.10.18.
Megkezdte október 17-én a 2016-os mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Összesen 11 jogcímen fizetnek előleget. A közvetlen támogatások kerete idén 415 milliárd forint, a nemzeti támogatások összege 86,5 milliárd forint lesz.
Az üvegházhatás veszélyeire hívha fel a figyelmet a FAO - 2016.10.18.
Még több embert fenyegethet a jövőben az éhezés, ha nem sikerül megfékezni az üvegházhatású gázok kibocsátását, illetve az emiatti éghajlatváltozás káros hatásait. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a mezőgazdaság nagyban hozzájárul ahhoz, hogy további embermilliók kerülhetnek veszélybe.
Mit kell tenni ahhoz, hogy növekedjen az értékesíthető tojásszám? - 2016.10.17.
Hogyan növelhető az értékesíthető tojásszám? – erről számolt be előadásában Elisa Folegatti, a DSM Nutritional Products szakértője a Tojás Világnapja alkalmából rendezett szakmai konferencián.
Vigyázni kell az antibiotikumok felhasználására a mezőgazdaságban is - 2016.10.17.
Nagyon fontos az antibiotikumok célzott, orvosi előírásoknak megfelelő használata, mert nem megfelelő alkalmazás esetén a kórokozók rezisztenciája alakulhat ki az antibiotikummal szemben - hívta fel a figyelmet az Országos Epidemiológiai Központ megbízott főigazgatója az M1 aktuális csatornán.
Önálló agrárképzési központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen - 2016.10.17.
Önálló agrár-felsőoktatási központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint.
Október 17-től fizetik az agrártámogatási előlegeket - 2016.10.14.
Hektáronként maximum 31 476 forint egységes területalapú támogatási előleget fizethet október 17-től a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), a zöldítési előleg pedig 17 559 forint lehet. Az előlegfizetést Pintér János termelő tápiószőlősi gazdaságában indítja el hivatalosan az agrártárca vezérkara. A minisztérium a termeléshez kötött, illetve az átmeneti nemzeti támogatásokból is fizethet előlegeket.
Lezárják az állami földárveréseket - Adósságcsökkentésre megy a bevétel - 2016.10.14.
A 30 ezer nyertes gazdálkodó 9 százaléka vásárolt 100 hektárnál nagyobb földterületeket a lebonyolított állami földárveréseken, míg 50 százalékuk 20 hektárnál kisebb birtokhoz jutott. Az értékesítési átlagár hektáronként 1,4 millió forint volt, szemben 850 ezer forintos országos átlagárral. Az Országgyűlés várhatóan megszavazza a "Földet a gazdáknak" elnevezésű programot.
Megfordult a trend: az állati termékek drágultak, a növényi termékek ára csökkent - 2016.10.13.
Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 5,5 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,5 százalékos árnövekedéséből tevődött össze - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vártnál is alacsonyabb lehet az idei infláció - 2016.10.13.
A kormány konvergenciaprogramja az egész évre 0,4 százalékos átlagos inflációt várt, amely a most publikált adatok alapján valamivel ez alatt lesz - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Újabb rekordot dönthet a németországi agrárexport - 2016.10.12.
Újabb rekordot dönt az idén a Németországba irányuló magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari export. A németországi kivitel várhatóan 1,3 milliárd euró lesz 2016-ben. Magyarország jövőre díszvendége lesz a berlini Nemzetközi Zöld Hétnek.