Híreink
Biotojásként értékesítettek nagyüzemi tojásokat Németországban - Ügyészségi eljárások indultak - 2013.02.26.
A lóhúsbotrány után újabb élelmiszer-biztonsági ügy vet hullámokat Németországban, mivel sajtójelentések szerint milliós nagyságrendben értékesíthettek biotojásként nagyüzemi körülmények között termelt tojást. A Der Spiegel szerint Alsó-Szászországban 150 farm ellen indult ügyészségi eljárást, mert felmerült a gyanú, hogy jogosulatlanul használták az ökológiai tartásra vonatkozó jelzést a tojásokon. Az első eljárások még 2011-ben indultak.
Nem hasznosulnak kellőképpen a tudományos eredmények a mezőgazdaságban - 2013.02.25.
Nem hasznosulnak eléggé a tudományos eredmények a mezőgazdasági termelésben Nagy János professzor szerint. A Debreceni Egyetem (DE) agrártudósa ezért kifejezetten gazdálkodóknak írta Versenyképes kukoricatermesztés című munkáját.
Márciusban újra tárgyalhat a kormány az élelmiszerek áfájának csökkentéséről - 2013.02.25.
Az élelmiszer áfája csökkentésének lehetőségéről tárgyalhat ismét a kormány, várhatóan március közepén. A tervek szerint ugyanis akkor terjeszti be erről szóló újabb javaslatát a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) közösen a kabinetnek.
Március 7-én tartja következő elnökségi ülését a BTT - Szó lesz a fordított áfáról is - 2013.02.25.
Március 7-én tartja soron következő elnökségi ülését a Baromfi Termék Tanács (BTT) a szervezet budapesti Páva utcai épületében. Az ülésen többek között szó lesz a fordított áfa várható ágazati hatásairól, illetve a szorgalmazott áfa-csökkentés esélyeiről, az ide ágazati kilátásokról és a baromfiágazati stratégiáról.
Online bevásárlási szolgáltatásokat indítanak a kiskereskedelmi láncok - 2013.02.22.
Egyre több élelmiszer kiskereskedelmi lánc indít online bevásárlási szolgáltatást Magyarországon: a CBA most indította megújult webshop áruházát, a Tesco pedig jövő hónap végéig elindítja online bevásárlás szolgáltatását. Az Auchan és a Spar bár már foglalkozott a kérdéssel, azonban egyelőre nem tervezi hasonló szolgáltatás bevezetését, ahogy a Lidl sem.
Lejárt szavatosságú húsokat foglaltak le a hatóságok Budapesten - 2013.02.22.
Csaknem öt tonna lejárt szavatosságú hústerméket foglaltak le az élelmiszerbiztonsági hatóság szakemberei az elmúlt napokban Budapesten - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága.
Mezőgazdasági előadói munkatársat keres a BTT - Március 15-ig várják a fényképes önéletrajzokat - 2013.02.21.
Munkatársat keres a Magyar Broilerszövetség budapesti mezőgazdasági előadói állására a Baromfi Termék Tanács (BTT). A fényképes önéletrajzokat - a bérigény megjelölésével - elektronikus úton 2013. március 15-ig várja a szakmai szervezet a titkarsag__kukac__magyarbaromfi__pont__hu címre.
A legrosszabb tizenkét hónapot élte át tavaly a hazai feldolgozóipar a Kopint-Tárki szerint - 2013.02.21.
A magyar feldolgozóipar bizalmi indexének rendszerváltás óta valaha mért legrosszabb 12 hónapját zárta 2012-ben, és a kilátások is a válság legsötétebb időszakát idézték. A helyzet az utolsó negyedévben sem változott jelentősen, ám reménykedésre okot adó jelek mutatkoznak - derül ki a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. negyedéves feldolgozóipari konjunktúratesztjéből.
Új könyv készült a madarak szaporodásbiológiájáról - Támogatókat keresnek a megjelentetéshez - 2013.02.21.
Átdolgozta 1987-ben megjelent, a madarak szaporodásbiológiájáról szóló könyvét Dr. Péczely Péter, a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) nyugalmazott tanára. A szerző a Baromfi Termék Tanácshoz (BTT) és a Világ Tudományos Baromfi Szövetségéhez (WPSA) fordult, hogy támogatókat szerezzen az új könyv megjelentetéséhez.
Üzemszabályozási törvénytervezet: a VM nem akarja ellehetetleníteni a nagyüzemeket - 2013.02.21.
Nincs olyan üzemszabályozási törvénytervezet a Vidékfejlesztési Minisztériumban, amely tönkretenné, vagy nehéz helyzetbe hozná a nagyüzemeket - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A kormányzati hírportálon közzétett video-nyilatkozatában leszögezte: "senkit sem akarunk tönkretenni, mi a mezőgazdaságot nem bontani, hanem építeni szándékozunk és ebben a szellemben dolgozunk a jövőben is".