Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Híreink

Magába olvasztja a kisvárdai Master Good a Master-M-et - 2010.12.13.

Magába olvasztja december 31-vel a saját tulajdonában lévő kisvárdai Master-M Kft.-t a hazai boilercsirkepiacon meghatározó Master Good Kft. Bárány László tulajdonos, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a cég a változtatástól éves szinten 35-40 millió forint megtakarítást vár, amely a megspórolt helyi adókból és a működtetési egyszerűsítésekből származhat.

Másodlagos élelmiszer-vizsgálatok: eddig 33 millió forint bírság - 2010.12.10.

A másodlagos élelmiszer-vizsgálatok keretében a hatóság az első betárolás helyén 1300, előzetes bejelentés alapján 1830, kockázatbecslés alapján pedig 443 esetben végzett vizsgálatot - jelentette be Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára. A hatóság a szabálytalankodókat 92 esetben figyelmeztette, 12 alkalommal pedig büntetést szabott ki, összesen 33,3 millió forint értékben.

Hamisított lengyel tojásport buktattak le a hatóságok - 2010.12.09.

Lengyelországból származó hamisított tojásport találtak az élelmiszerellenőrző hatóságok a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közlése szerint. A Baromfi Termék Tanács (BTT) felhívja a fogyasztók figyelmét: ha megbízható minőségű tojást szeretnének vásárolni, ne csak a csomagoláson lévő tájékoztatást nézzék, hanem a tojásra bélyegzett, a termelés helyére utaló azonosító betűjelet, vagyis a HU jelzést is.

Ismertebbé tenné a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet az AMC - 2010.12.08.

A jelenlegi 30 százalékról a jövő év végéig 50 százalékra kívánják növelni a magyar fogyasztók körében a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy ismertségét, amely már több mint 500 magyar terméken szerepel. Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója szerint a védjegy rendszerének fenntartására az idén mintegy százmillió forintot költöttek, de jövőre e célra ennél többet kívánnak fordítani. Az AMC-nek ugyanakkor még nincs pontos jövő évi költségvetése.

Németh Antal volt országos főállatorvos lett a VHT új elnöke - 2010.12.07.

A leköszönő Antal Gábor helyett Németh Antalt választotta elnökké a napokban a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) közgyűlése. A megválasztott elnöknek szakállatorvosi diplomája van, korábban hatósági állatorvos, kutatóorvos, minisztériumi vezető állatorvos és országos főállatorvos is volt. A szakmai szervezet csökkentette elnöksége és a közgyűlés küldötteinek létszámát.

Új baromfikeltetőt épített Devecseren a Gallus Kft. - 2010.12.06.

Átadták a devecseri Gallus Kft. 342 millió forintos támogatásból megépült új baromfikeltető üzemét, amelynek megépítéséhez az Európai Unió az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programon (ÚMVP) keresztül 40 százalékos támogatást nyújtott. Szabó István, a Gallus Kft. ügyvezető igazgatója szerint a mostani beruházással Magyarország legnagyobb kapacitású, és legmodernebb számítógép vezérelt broiler napos csibe keltetőjét helyezték üzembe, amely évi 42 millió darab tenyésztojást lesz képes kikeltetni.

Negatív rekord: egymillió hektár alatt lehet az idei búzaterület - 2010.12.03.

Egymillió hektár alatt marad az idén a búza vetésterülete, és ez több évtizedes negatív rekord - közölte a Magyar Agrárkamara. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) november 22-i jelentése szerint a tervezett 1,08 millió hektár csupán 91 százalékát sikerült addigra elvetni.

Év elején indul az MFB vis maior hitelprogramja - 2010.12.02.

Várhatóan a jövő év elejétől nyújthatják be hiteligényeiket a természeti csapásokkal sújtott mezőgazdasági termelők az agrárforgóeszköz vis maior hitelprogramban, amelynek forrásait a kormány korábbi döntése szerint az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. biztosítja a csatlakozó kereskedelmi bankok közreműködésével. Az MFB a 6 milliárd forintban meghatározott kedvezményes hitelkerethez a devizapiacról szerzi be a szükséges euró forrásokat. A bank a hitelt azért folyósíthatja forintban, mert az árfolyamkockázat kiküszöbölésére árfolyam-fedezeti megállapodást köt a nemzetgazdasági miniszterrel. E szerződés 21 679 433 euróra vonatkozik majd. Az MFB az új hitelterméket három havi EURIBOR plusz legfeljebb 5 százalékos éves kamattal hirdeti meg, amely a tegnapi adatok szerint évi 6,03 százaléknak felel meg. A kamathoz egyéb közvetlen állami támogatás nem társul - írja az agromonitor.hu.

Határt szabnának a földbérleti díjaknak szocialista képviselők - 2010.11.30.

Maximálnák a magyarországi termőföldek haszonbérleti díjait a nemzeti földalapról szóló törvény módosításával a mezőgazdasági bizottságának szocialista tagjai. A parlamenthez benyújtott törvényjavaslat szerint a hektáronkénti bérleti díj legfeljebb az uniós terület alapú támogatások 80 százaléka lehetne. A javaslat tárgysorozatba vételéről holnap dönt a mezőgazdasági bizottság.

A rosszabb termés miatt jövőre nőhet az uniós kukoricaimport - 2010.11.29.

Növekedhet az Európai Unió (EU) kukoricaimportja jövőre, miután az idén betakarított mennyiség a végső összegzéskor valószínűleg kisebb lesz a tavalyinál. A Toepfer International vezető német kereskedőtársaság adatai szerint az idei kukoricatermés 54,4 millió tonna lehet az EU-27-nél a tavalyi 56,6 millió tonna után. Az unió idei kukoricatermését hőség és nagy esőzés egyaránt megtizedelte, amelynek következtében a legnagyobb termelő országban, Franciaországban 14,04 millió tonnára csökken a betakarítás a tavalyi 15,2 millióról.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat