Híreink
Növekszik az igény a szakképzés iránt az agráriumban - 2021.08.11.
Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest. A tavalyi tanévtől kezdődően teljes körű átalakításon és megújuláson esett át az agrárszakképzés.
Gyorsul az infláció az agrárszempontból is fontos német piacon - 2021.08.11.
Németországban 2008 augusztusa óta először került 3,0 százalék fölé a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme az idén júliusban. Júliusban 3,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest a júniusi 2,3 százalék után. Júniussal összevetve a fogyasztói árnövekedés 0,9 százalékra gyorsult az előző havi 0,4 százalékról.
Elővigyázatosabbakká váltak az élelmiszervásárlók a Covid miatt - 2021.08.10.
Csaknem kétezren vettek részt a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második közös reprezentatív kutatásában 2021 májusában. A felmérésből kiderült, hogyan változtak a Covid-19 járvány első és harmadik hulláma között a háztartások élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásai. Az eredmények azt mutatják, hogy az első hullám idején tapasztalt sokkhatás elmúlt, ugyanakkor a lakosság megőrizte az elővigyázatosságát, és vannak olyan szokások, amelyek hosszú távon is velünk maradnak.
4,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júliusban - 2021.08.10.
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen a Központi Statisztikai Hivatal szerint. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal nőttek. Az éves infláció lassult az előző havihoz képest, júniusban még 5,3 százalékos volt az átlagos, éves drágulás.
Kutak engedélyeztetése: mely hatóságokhoz kell fordulni? - 2021.08.10.
A kutak engedélyezésével kapcsolatosan útmutatót készített a NAK annak érdekében, hogy tájékozódni lehessen a területileg illetékes hatóságok között.
Madárinfluenza: az országos főállatorvos levélben tájékoztatta a mentes státusról a harmadik országokat - 2021.08.09.
Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz lehetővé teszi az élő baromfi és baromfitermékek akadálymentes kereskedelmét az egyes harmadik országokkal. Az importkorlátozások mielőbbi feloldása érdekében Bognár Lajos országos főállatorvos hivatalos levélben tájékoztatta a partnerországok hatóságait a mentes besorolásról.
Kamarai videósorozat a vidékfejlesztési pályázati lehetőségekről - 2021.08.09.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara videósorozatot indított, amely a Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségeit mutatja be.
Agrár-kárenyhítés: kincstári közlemény az önkéntes tagsági jogviszony megszüntetéséről - 2021.08.09.
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a mezőgazdasági termelést érintő kockázatok kezeléséről szó törvényben meghatározott önkéntes tagsági jogviszony megszüntetéséről.
Változások a brit utazási lista országbesorolásában - 2021.08.09.
Több EU-tagállam átkerült az angliai utazási lista zöld kategóriájába, vagyis az Angliába érkezők számára karanténkötelezettségtől mentesített országok csoportjába a brit közlekedési minisztérium legutóbbi tájékoztatása szerint.
Tovább csökkentek a világpiaci élelmiszerárak - 2021.08.09.
Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.