Híreink
Az Agrya ellenzi az új elektronikus áruforgalmi rendszert - 2014.12.13.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) ellenzi az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (eáker) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését, mert álláspontjuk szerint az új rendszer átgondolatlan, és nem veszi figyelembe a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait.
Szükség lenne országos jégkár-elhárító rendszerre - 2014.12.11.
Célszerű kiépíteni az országos jégkár-elhárító rendszert még ebben a kormányzati ciklusban, mivel így jelentősen csökkenthető a gazdálkodók termelési kockázata - mondta Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke.
Érdemben számítunk az albán piacra is - Fontos terület lehet a mezőgazdaság - 2014.12.11.
Magyarország célja, hogy megteremtse érdemi gazdasági jelenlétét Albániában, és segítse a nyugat-balkáni ország európai integrációját - közölte a Tiranában tárgyaló Szijjártó Péter az MTI-vel. Fontos együttműködési terület lehet a mezőgazdaság is.
Egyetlen nap alatt több tízmillió pulykát fogyasztanak el az amerikaiak - 2014.12.10.
Az amerikai lakosság csaknem 90 százaléka fogyaszt pulykát a Hálaadás-napi ünnepen, amelyet minden év novemberének utolsó csütörtökén tartanak - foglalta össze az esemény jelentőségét az amerikai ünnep kapcsán tartott közelmúltbeli budapesti konferencián Ron Slavnik, a Hybrid kereskedelmi igazgatója.
Alacsonyabb árak mellett is nő az idén a mezőgazdaság kibocsátása - 2014.12.10.
Az első becsült adatok szerint a mezőgazdasági ágazat kibocsátási értéke 2014-ben folyó áron 3,6 százalékkal haladta meg a 2013. évit. 4,9 százalékos árcsökkenés mellett 9,2 százalékkal bővült a kibocsátás volumene - jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes adatai alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kedvező változások a magyar vidékpolitikában - 2014.12.10.
A magyar vidékpolitikában a 2010-es kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Budapesten megrendezett IV. Vidékfejlesztési Napon.
Új eltarthatóság-növelő technológiák az élelmiszeriparban - 2014.12.09.
Több új eltarthatóság-növelő technológiát is fel lehet használni az élelmiszeriparban - ismertette Friedrich László, a Budapesti Corvinus Egyetem élelmiszertudományi karának egyetemi docense az amerikai hálaadási ünnep kapcsán megrendezett novemberi budapesti konferencián. Az új technológiákkal piaci előnyre lehet szert tenni.
Tíz százalékkal csökkenhet az unió repcetermelése - 2014.12.09.
Jövőre várhatóan 10 százalékkal csökken az Európai Unió repcetermése - becsli a Strategie Grains agrárpiaci kutatóintézet. Az intézett prognózisa szerint az unió tagállamaiban 2015-ben a termőterület és a terméshozamok csökkenése miatt csak 21,6 millió tonna repcemagot takarítanak be.
Már száz üzletet üzemeltet Magyarországon az Aldi - 2014.12.09.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. megnyitotta legújabb üzletét Budapesten a Kossuth Lajos utcában az egykori Úttörő Áruház helyén, amellyel együtt országosan immár 100 áruházban várja a vásárlókat.
Drasztikusan csökkent a földvásárlási tranzakciók száma - 2014.12.09.
Az idén tavasszal hatályba lépett földforgalmi törvény alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnökségei - május eleje és június vége között - 4 ezer adásvételről nyilvánítottak véleményt, egy évvel korábban, 2013 második negyedévében még 30 ezer termőföld adásvétel történt - áll az FHB Termőföldárindex 2014 című kiadványban.