Híreink
Lejár a megvalósítási határidő egyes mezőgazdasági beruházásoknál - 2012.11.19.
Lejár a meghosszabbított megvalósítási határidő december 17-én az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott egyes mezőgazdasági beruházásoknál - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A határidő lejártát az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló, idevonatkozó VM rendelet szabályozza.
Agrártermékek értékesítése: új kereskedőház nyílt Szabolcs-Szatmár-Beregben - 2012.11.15.
Az agrártermékek hazai és külföldi értékesítésének elősegítésére kereskedőház létesült Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentették be az alapításban közreműködő szervezetek vezetői. Az első évben, 2013-ban főként gyümölcsöt és zöldségfélét, azt követően pedig valamennyi mezőgazdasági és élelmiszeripari termék értékesítését szervezi majd a létrehozott központ.
Új agrárkamarai választások: már százezren regisztráltatták magukat - 2012.11.14.
Az új Nemzeti Agrárkamarában már 100 ezren nyilvántartásba vetették magukat - közölte Győrffy Balázs, az agrárkamara megbízott elnöke. A tisztségviselők megválasztásában azok vehetnek részt, akik november 30-ig regisztráltatják magukat.
Megkezdi az állatjóléti támogatások kifizetését az MVH - 2012.11.13.
Előrehozott és megemelt támogatásokat fizet ki hétfőtől a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Így a gazdálkodók jelentős hányada többletforráshoz jut. Példaként említette, hogy a baromfi és a sertéstartók számára az eredetinél 20 százalékkal több pénzt biztosítanak az állatjóléti támogatások keretében. Ennek alapján a baromfitartók 4,8, míg a sertéstenyésztők 7,2 milliárd forintot kapnak erre a célra.
Gyakorlatilag végeztek az idei betakarítással a gazdák - 2012.11.12.
Az országosan 1,838 millió hektár betakarítandó mezőgazdasági terület 99 százalékán - 1,822 ezer hektáron - már végeztek a munkálatokkal a gazdák - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a november 6-ig megkapott adatok alapján.
Megnövelt állatjóléti támogatások: megjelent a módosított rendelet - 2012.11.08.
Megjelent az állatjóléti támogatásról szóló 139/2007 rendelet módosítása, a 111/2012. (X.29.)VM rendelet, amely az első és második negyedévre szóló, megemelt támogatás ez évi kifizetéséről is rendelkezik. A jogszabály-módosítás a Magyar Közlöny 143. számának 24614-20618. oldalain található, amely október 29-én jelent meg.
Magyar-vitneámi agrártárgyalások: bővülhet az élelmiszerexport - 2012.11.08.
A magyar élelmiszerexport bővítéséről tárgyalt Kardeván Endre államtitkár Hanoiban, a Magyar-Vietnámi Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság ülésén - jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Formális volt az agrárszakképző iskolák integrációja az ÁSZ szerint - 2012.11.07.
A minisztériumi fenntartású középfokú mezőgazdasági szakképző iskolák Térségi Integrált Szakképző Központba (TISZK) szervezésének a forrásbevonásra vonatkozó céljai teljesültek, de az integráció formális volt, a tervezett hatékonyság-növelés nem valósult meg - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbbi vizsgálatában.
Csaknem befejezték az őszi búza vetését a gazdálkodók - 2012.11.06.
Gyakorlatilag befejeződött az őszi kalászos gabonák vetése az országban: a gazdálkodók a tervezett vetésterület több mint 90 százalékán végeztek a munkával - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
Tanyasi termékeket árusít az új mintabolt Kunszentmiklóson - 2012.11.05.
Kunszentmiklós piacterén egy önkormányzati tulajdonú, helyi tanyasi termékeket árusító mintaboltot adott át Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára - közölte a VM. A közlemény szerint az 50 millió forintból megvalósult fejlesztés nem csupán az értékesítést segíti elő, hanem a termelés élénkítését is.