Híreink
Könnyítenének az élelmiszeradományozás feltételein - 2017.10.17.
Könnyítene az élelmiszer-adományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést.
Tojás Világnap: a hazai ágazat legnagyobb kihívásai - 2017.10.13.
Kihívások a tojáságazat előtt” címmel tartott előadást a Tojás Világnapon Kele Attila, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke. Számos olyan terület van, ahol gyors megoldásokra lenne szükség.
Hatalmas szerepet tölt be a tojás az egészségmegőrzésben és a betegségmegelőzésben - 2017.10.13.
Kimeríthetetlenek a tojás étkezési célú felhasználási lehetőségei – derül ki Horn Péter akadémikus és Sütő Zoltán egyetemi tanár előadásából, amely a Tojás Világnapon hangzott el.
A tojást ünneplik a nemzetközi világnapon - Sajtóközlemény - 2017.10.13.
Október második péntekjén idén már több mint negyven országban ünneplik a Tojás Világnapját, amelynek célja, hogy népszerűsítse a tojást a fogyasztók körében. A tojás ugyanis olyan tökéletes fehérjeforrásnak számít, amellyel jó minőségben és a legolcsóbban elégíthető ki az emberi szervezet fehérjeigénye. Magyarországon a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség), illetve a Baromfi Termék Tanács (BTT) a 19. Tojás Világnap tiszteletére október 13-án szakmai konferenciát szervez. A szervezetek jelentős pozitívumkén értékelik, hogy az idén 5 százalékra csökkent a tojás áfája, a termelők állatjóléti támogatást vehetnek igénybe és a fipronilos rovarirtószer-szennyezési ügy ellenére sem csökkent a hazai tojásfogyasztás. Az ágazat szereplői többek között a Koronás Tojás védjegy kiterjesztésével erősítenék az ellenőrzött és minőségi magyar tojástermelést.
Magyarország az elnöke a Kárpátok keretegyezménynek - 2017.10.13.
Három évre Magyarország vette át az ENSZ környezeti programjának (UNEP) égisze alatt hét ország által működtetett Kárpátok keretegyezmény elnöki tisztségét - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Csehország képviselőjétől vette át az elnöki teendők ellátását jelképező vándorbotot.
Veszélyes lenne a kötelező kamarai tagság eltörlése a Magosz szerint - 2017.10.13.
A kötelező agrárkamarai tagság eltörlése a kamara teljes működését és a falugazdász-hálózat létét kockáztatná a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ma 391 ezer taggal működik.
Paul Lopez: szigorúbb követelmények legyenek a baromfiimporttal szemben - 2017.10.12.
Meg kellene követelnie az Európai Bizottságnak, hogy a harmadik országokból származó baromfitermékeket az uniós előírásokhoz hasonló, szigorú standardok szerint állítsák elő – hangoztatta Paul Lopez, az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetségének (AVEC) elnöke.
A magyar-libanoni agrárkapcsolatokról tárgyaltak - 2017.10.12.
Élénkülhet az agrárkereskedelem Libanon és Magyarország között, mivel mindkét ország lehetőséget lát az agrár-külkereskedelmi kapcsolatok bővítésében - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel, miután Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára Louis Lahoud libanoni agrár miniszterhelyettessel tárgyalt Budapesten.
Nőnek a gabonakészletek az alacsony árak miatt - 2017.10.12.
A tartósan alacsony gabonaárak mellett egyre visszafogottabb a termelők értékesítési kedve, emiatt pedig folyamatosan nő a tárolási idő és a készletnagyság. A gazdák a készletfelhalmozódás ellen megfelelő fajtaválasztással és jól működő tárolási technológiával készülhetnek fel.
Madárinfluenza: jól vizsgáztak a baromfitartók, de a Nébih szerint ennél is több kell - 2017.10.11.
Bár javult a baromfitartók járványvédelmi felkészültsége, túlnyomó többségük továbbra is csak a hatóság által előírt, az újratelepítéshez szükséges ellenőrizhető és szankcionálható minimum feltételeket teljesíti - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).